A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2014. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2014. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. dec. 22.

Utolsó percekben is elkészíthető karácsonyi ajándékok

Minden évben igyekszünk idejében nekiállni az ajándékok kitalálásának, elkészítésének, vagy megvásárlásának, de ennek ellenére, mindig marad pár apróság a legvégére. 23-án éjszakára, még az utolsó ajándékcsomagolások mellé. Most olyan ötleteket gyűjtöttünk Nektek csokorba, amikkel pár perc alatt végezhettek, nem bonyolult beszerezni az alapanyagokat hozzá, és biztos nagy sikert aratnak majd!

Egyszerű, füzetből, színes papírokkal, egy kis pékzsineggel és egy csinos fakanállal készíts receptfüzetet!

Maradék fonalak tökéletes felhasználása, készíts pomponos könyvjelzőket! Ügyes kezű, nagyobbacska gyerekeidet is simán bevonhatod az ajándékkészítésbe!

Fehér akrilfilccel, vagy ha ügyes a kezed, akkor vékony ecsettel és akrilfestékkel is megrajzolhatod ezeket a csini kis poháralátéteket!

Textilfilc csíkokból varrj bögreruhát, így nem égeti majd meg az ajándékozott kezét a forró bögre jövőre!

Ha a gyerekek már kinőtték az építő kockát, és csak rakod jobbról-balra, esetleg már a padlásra is felvitted, akkor szaladj fel érte, kapj elő 4 kockát, és fesd be őket, és írj rá betűket (stencil hiányában nyomtass papírra, és indigóval vidd át a felületre, majd fesd ki.)

Egy sokszor használható bevásárló táskának szerintem minden nő, anyuka, nagymama örül, így ha van pár elfekvő párnahuzatod, akkor varrj belőlük pár perc alatt bevásárló táskát!

Kulcsa mindenkinek van, és kulcstartóra sokunknak van szüksége. Ezekkel a cuki bojtokkal tényleg egyedi ajándékot adhatsz!

Porcelán festő tollal, vagy deco-painter tollal pöttyözz bögréket! Ez előbbieket a sütőben érdemes kiégetni, ez utóbbiakat nem szükséges, de azok nem is lesznek gépben mosogathatók.


Még több karácsonyi ötletért kattints!

2014. dec. 19.

Hófehérben pompázó karácsonyi asztal dekorációs ötletek

Ahogy az előrejelzést nézzük, sajnos, idén sem sok esélyünk lesz arra, hogy hópaplan alól nézhessük karácsonykor a tájat. De ettől függetlenül még lehet fehér a karácsonyunk! Dekoráljuk lakásunkat, ünnepi asztalunkat, a fát mind-mind fehérre!

Csodálatos fehér asztal kompozíció, sok csillogó ezüsttel kiegészítve.

2014. dec. 16.

Textilfilc karácsonyi dekorációk

Tényleg egy hét múlva már itt van Szenteste, de ha esténként, délutánonként még van egy kis erőnk, energiánk, akkor gyorsan elkészíthetjük ezeket az aranyos filcdíszeket! A textilfilcből készült szívek, apróságok nemcsak a fán, hanem ajándékkísérőként is csodálatosak, de persze ajándékba is adhatjuk őket! Jó varrogatást!

Ajándékkártyáknak, üdvözlőlapoknak akár textilfilcből is varrhatunk borítékot. Igazán különleges, ugye?

2014. dec. 12.

Csillagos karácsonyi dekorációk

A csillag, mint a fenyőfa formája abszolút a karácsonyhoz kapcsolódik, így év közben nem is nagyon használjuk. Most viszont használjuk bátran, legyen 5 vagy többágú, papír vagy fa, esetleg beton, rakjuk tele csillagokkal a környezetünket! 

Fehér só-liszt gyurmából, vagy szóbikarbónás gyurmából készítsük el ezeket a csillagokat, majd fűzzük natúr spárgára.

2014. dec. 9.

Karácsonyi papírcsipke csodák

A tortacsipke sokáig nagyon elhanyagolt, sőt lenézett résztvevője volt a kreatív életünknek, de az elmúlt években egyre jobban és egyre többször használjuk, mert akár sablonnak stencilezéshez, akár magában remek kiegészítője lehet a csomagolásnak. Most a karácsonyi készülődés folyamában is vissza-vissza köszön egy-egy csipkés ötlet. A csomagolástól, az alternatív karácsonyfáig tényleg nagyon széles a paletta, gyertek, tartsatok velünk!

Sok apró kicsi karácsonyfa tortacsipkéből! Annyira mesés.

2014. dec. 5.

Klasszikus piros karácsonyi asztalterítési ötletek

A piros szín, mint olyan, nagyon szívet melengető, és nagyon karácsonyi is. Szerintem mindenkinek, még legelvetemültebb fehér-ezüst páros szerelmesének is van otthon valami piros karácsonyi dísze. A piros elkerülhetetlen, de ne is kerüljük, használjuk. Most olyan ötleteket hoztunk Nektek, ahol megmutatjuk, hogy piros kiegészítőkkel milyen csodálatos karácsonyi hangulatot varázsolhattok az ünnepi asztalotokra!

Egy rusztikus, fadeszkás, piros tányéros összeállítással vágjunk is bele az ötletelésbe!

2014. dec. 3.

Meseszép karácsonyi ajtódíszek

Nagyon szeretjük az ajtódíszeket, és igazából ilyenkor karácsonykor teljesedik ki bennünk az ajtódekorálási vágy. Olyan kopogtatókat gyűjtöttünk most csokorba Nektek, melyek különlegesek, izgalmasak és nagyon-nagyon karácsonyiak. Szerintem, mi, többet is el fogunk készíteni, és nemcsak a bejárati ajtónkat, hanem a kapunkat, és bent a falakat is dekoráljuk pár szépséggel. Tartsatok velünk, kopogtatókészítésre fel!

Aranyra festett szárított levelekkel készült egyszerű, de mégis nagyon ünnepi kopogtatókkal nyitjuk a sort. Meseszép, ugye?

2014. nov. 28.

Karácsonyi gömbdíszek, nemcsak a fán!

Meseszép gömbdíszeinket ne csak 24-én este vegyük elő, hogy pár hétig karácsonyfánk ékességei legyenek, hanem már most nyissuk ki a dobozukat, és használjuk őket bátran! Ha esetleg sajnáljuk az üveggömböket, akkor vegyünk pár száz forintos műanyag gömb szetteket, és készítsünk abból kopogtatót, asztaldíszt, így a férjünk sem kap frászt, hogy ragasztópisztollyal rögzítjük, vagy épp drótkarikára fűzzük az anyósunktól kapott méregdrága üvegdíszeket. Dekorálásra fel!

A nagy klasszikus, a gömbdíszekből fűzött kopogtató! 

2014. nov. 25.

Készíts különleges karácsonyfa díszeket!

Fantasztikus kész díszeket kapni manapság, de mi akkor is azt mondjuk, hogy igenis kell a fára pár olyan személyes, általunk készített dísz, mellyel egésszé válik a dekorációnk. Olyan díszeket válogattunk most össze Nektek, melyeket egyszerűen elkészíthettek, de mégis különleges, szép végeredményt kaphattok. Ha van kedvetek megosztani velünk az eredményt, nagyon szívesen vesszük!

Fonallámpák karácsonyi hógolyóként. Roppant egyszerű elkészíteni őket, és roppant mutatósak is egyben!

2014. nov. 21.

Alternatív karácsonyfák ötlettára

Minden évben körül szoktunk nézni, hogy milyen ötletekkel állnak elő bloggerek, tervezők alternatív karácsonyfa témakörben. Vannak akik környezettudatossági szempontból, van, akiknek a pénztárcája, van akinek a kutyája, macskája az oka, de más megoldást keres. Nagyon eredeti és meghökkentő megoldásokat hoztunk Nektek, tartsatok velünk!

Ügyes csomagolás tervezők keze munkáját dicséri ez a remek fa. Összepattintott dobozok, egymásba rakva. Zseniális!

2014. nov. 18.

Varázslatos ablakdíszek

A karácsonyi készülődés egyik legjobb része - mézeskalács sütés, a karácsonyi lap írás és az egyedi ajándékcsomagolás után - szerintünk a dekorációk elkészítése és kihelyezése. A lakásunk, házunk ablakai csak úgy hívogatnak minket, szeretnének ők is ünnepi díszbe öltözni. Távolból nézve, az utcáról felsandítva pedig már láthatjuk, hogy igen, ott a mi otthonunk. Akár a meleg szobából, akár a hűvös utcákról nézve mindenhogy jól mutatnak ezek az ablakdekorálós ötletek, így ne késlekedjetek, válasszátok ki a Nektek legjobban tetszőt, és készítsétek el!

Egyszerű nyomtató papírból vágjunk szép fenyőfákat és rakjuk az ablak aljára.

2014. nov. 14.

Ínyenc karácsonyi ajándékok

Biztos Nektek is vannak olyan ismerőseitek, barátaitok, akik rajonganak a különleges ízekért, falatokért. Egy-egy fűszerért képesek bejárni a várost, vagy ragaszkodni egy típusú csokoládéhoz, amiből aztán tényleg világhíres csokihabot készítenek. Rájuk gondolva gyűjtöttük most össze Nektek ezeket a finomságokat, melyekkel szerintünk nagyon is bevágódhatsz náluk. Ha esetleg marad, szívesen vesszük a kóstolót :)!

Mesés forrócsoki készíthető ezekből a fapálcára húzott tömény csokikockákból. Az ízesítést Rád bízzuk!

2014. nov. 11.

Különleges karácsonyi csomagoló papírok

Az ajándékok magukban is csodálatosak, azonban mi szeretjük megadni a módját. Csinos csomagoló papírokat keresünk, kiegészítőket és ajándék kísérő kártyákat, díszeket is válogatunk. Jó érzés odaadni a meglepetést úgy, hogy komplett egészként egy személyre szóló ajándékot készítünk.

Végy egy csillagos lyukasztót, indíts el egy jó filmet - persze karácsonyi hangulatút - gyárts egy nagy kupac csillagot. Utána fogj széles ragasztószalagot, ragadós oldallal felfelé tekerd ki, szórd bele a csillagokat, majd ragaszd rá a csomagolásra. Szerintünk csillagos ötös!

2014. nov. 6.

Izgalmas karácsonyi szalagdekorációk

A szalagot, mint olyat, nagyon sokan és nagyon gyakran alábecsülik, vagy legyintenek, hogy "á, maximum masnit lehet belőle kötni", pedig nem! A szalag nagyon-nagyon sokoldalúan és jól használható, egyszerűségéből adódóan tényleg bárki vágjon bele - szó szerint - a szalagos dekorálásba. Most olyan izgalmas karácsonyi dekorációs ötleteket gyűjtöttünk Nektek csokorba, ami reméljük, meghozza a kedvetek egy kis szalagozáshoz!

Egy villa segítségével készíthetünk masnikat, melyekkel nemcsak az ajándékkísérőket, hanem akár  magát a karácsonyfát is remekül feldíszíthetjük!

2014. nov. 4.

Meseszép karácsonyi gyertyák

Az év egyik számunkra legkedvesebb időszaka, a korai sötétedéstől eltekintve, a karácsonyt megelőző készülődés. A fények, az illatok mind-mind ráhangolnak minket az ünnepre, és nem, sosem korai elkezdeni. Gyújtsatok akár ma este gyertyát, készüljetek lélekben!

Pár egyszerű, fehér tömbgyertyát ragasszunk körbe fahéj darabokkal, majd kössünk rá egy csinos masnit, kis csengettyűvel.

2014. okt. 31.

Izgalmas, karácsonyi papírdíszek

A papírban az a jó, hogy végtelen lehetőséget rejt magában, és meseszép térbeli alkotást tudunk egy sima két dimenziós papírlapból kihozni. A mostani válogatásunkban a kezdőtől a haladóig, a csillagtól az egyszerű formákig, a klasszikustól egészen a modernig igyekeztünk átölelni a lehetőségeket. Egy-egy szürke novemberi délután biztos, hogy elfoglaltság lesz egy meleg tea vagy kávé mellett meghajtogatni, elkészíteni ezeket a papírdíszeket!

Ezt az origami papírcsillagot régi újságpapírból, vagy már nem használt kottákból is meghajtogatjuk különböző méretekben, de persze karácsonyi témájú papírból még különlegesebb eredményt kaphatunk!

2014. okt. 28.

Karácsonyi díszek, amit gyerekek (is) készíthetnek

A karácsony misztériuma, meséje minden családban más, van akiknél egészen kicsi kortól együtt díszítik a fát, van, ahol az angyalok hozzák. Vannak akik Jézuskáznak, vannak akinél az angyalok hozzák az ajándékokat a fával együtt. Nagyjából, ahány család annyi szokás, annyi mese, hogy még szebbé, rejtelmesebbé, izgalmasabbá tegyük a karácsonyt a gyerekeinknek. Nálatok mik a hagyományok? Hogyan készültök? 

Most egy olyan bejegyzést hoztunk Nektek, amiben gyerekekkel elkészíthető karácsonyi díszeket gyűjtöttünk össze. Mert készülődni jó, együtt készülődni pedig még annál is jobb!

Biztos Nálatok is van otthon olyan puzzle, amiből már el-el kallódott egy darab, vagy akár több is. Ha először egyszínűre festjük őket, sima temperával, vagy akril festékkel, majd utána a leírás alapján hópelyheket ragasztunk belőlük, igazán egyedi díszeket kaphatunk!

2014. okt. 23.

Dekorálj dekortapasszal karácsonykor is!

A dekortapasz, vagy dekor ragasztó szalag, ki hogy hívja, egy remek találmány, mert pillanatok alatt meseszép eredményeket érhetünk el vele. Nagyon jó tapaszolni, mert tényleg a legegyszerűbb módon, tépve, ragasztva, szinte mindent karácsonyi pompába öltöztethetünk, illetve nagyon gyorsan készíthetünk vele karácsonyi lapot, vagy akár magát a karácsonyfát is!

Vegyél olcsó keksz kiszúró formákat, és dekoráld tapasszal! Akár fenyődísznek, akár ajándék kísérőnek remek ötlet!

2014. okt. 21.

Különleges, kézzel készített karácsonyi lapok

Postán levelet küldeni nem nagyon szoktunk már, itt vannak az e-mailek, a facebook, ritkán nyalunk bélyeget a borítékra. A karácsony viszont szerintünk egy remek alkalom, hogy visszahozzuk ezt a régi kedves, szép szokást, hogy karácsonyi lappal köszöntjük barátainkat, ismerőseinket. Az már csak hab a tortán, hogy kézzel készítjük el a lapokat, mert így igazi, személyes lapot küldhetünk, ami már magában is felér egy ajándékkal. Csokorba gyűjtöttünk Nektek pár különleges, kézzel készíthető karácsonyi kártya ötletet, böngésszetek kedvetekre!

Színes és mintás kartonok, egy darabka hímzőfonal, és ami a titok: egy pici darab dekorgumi. Ez utóbbi tartja majd távolabb a mintás kartonokból készített csomagocskákat az alap kártyától.

2014. okt. 16.

Üvegbe rejtett karácsonyi ajándék ötletek

Nagyon menő manapság környezettudatosnak lenni, persze annál is menőbb, ha tényleg szívünkből-lelkünkből fakad ez a folyamat. Karácsonykor sokszor előkerül az újrahasznosítható csomagolás gondolata, mert még belegondolni is rémisztő, hogy mennyi, de mennyi szemetet termelünk csak azzal, hogy csinos papírba bugyoláljuk szeretteink ajándékait. Erre a problémára, íme egy megoldás, készítsünk befőttes üvegbe csomagolható ajándékokat!

Varródoboz üvegből. Kicsit fából vaskarikának hangzik így elsőre, de remek ötlet, és fedőből tűpárnát is készíthetünk! Nézzétek!

Oszd meg a barátaiddal a Facebookon!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...